Hűha-érzés

Még csak a harmadik napnál tartunk, de már több olyan nyilatkozat, eredmény, pillanat jött szembe, ami inspirálta a tegnap indult sorozatot. Margot Chevrier útját Glasgow óta követem, így természetes volt, hogy ő jön először – de van más is, akire több hete, hónapja, éve figyeltem, és most állt össze bennem egy csokornyi gondolat.

Ilyen a Jackl Vivien is, aki áprilisban szembesült azzal, hogy Párizsba repül. Felnőttekkel.

Tizenöt évesen.

Alapvetően nem gyerekeknek találták ki annó az olimpiát, a legtöbb versenyző felnőtt fizikummal, tapasztalattal, pszichével rendelkezik.

De nem az a baj, hogy a fiatalok kerülnek a felnőtt mezőnybe, ha olyan a teljesítményük. Miért ne nyerhetne egy olimpiai számot egy tizenéves versenyző? Sőt, volt rá példa, mind esztétikai sportágakban mint jégtánc vagy torna, mind a nemrég olimpiai sportágakká avanzsált utcai sportokban vannak olyan versenyzők, akik nagyon fiatalon, 15 év alatt bronz, ezüst és arany érmeket nyertek. Magyar vonatkozásban talán Egerszegi Krisztina a legemlékezetesebb, aki 14 évesen lett olimpiai bajnok úszásban.

Jackl Vivien úgy nyilatkozott ma a riportereknek, „csak úgy akartam úszni mintha EB lenne”. Tehát egy Európa bajnokság jelent számára kellemes izgatottságot, komfortos közeget. Tizenöt évesen.

Belegondolni is fura, ha egy átlag tinédzsert megnézünk, aki a telefonja képernyőjén kívül nem lát világot, aki több időt tölt tiktokon, mint iskolában.

De ő ott van, a világ 14. legjobbja. Aki év elején még egyáltalán nem számolt ezzel a szerepléssel. Otthonról, tv előtt nézte volna a párizsi úszó számokat.

Áprilisban egy remek futam után felgyorsult körülötte a világ. Olimpiai kvótát szerzett. Ezt a nyomást, a terhet, amiről ma úgy nyilatkozott, „sok volt”, vállalta és megtette amit csak tudott. Érthető, hogy nem volt magával elégedett a ma reggeli előfutamok után, hisz sokkal jobb időre képes.

De gondoljunk csak bele, mi lett volna ha több éve csak erre a versenyre készül? Ha van ideje felfogni, feldolgozni, mentálisan és fizikálisan felkészülni, alaposan megtanulni ÉS begyakorolni azokat a technikákat, mind úszástechnikában, mind pszichológiai képességek területén?

Várjuk csak, nem a Los Angelesi olimpiával tervezett eredetileg Vivien? De. És addig bőven belefér minden, sőt.

Most már tudja, hogy milyen „hűha-érzés” egy olimpián úszni. Milyen egy nyolcezres közönség, milyenek a minden sarokból figyelő szemek, kamerák, riporterek, világcsúcs ellenfelek, milyen egy olimpiai uszoda, milyen egy olimpiai falu, mit lehet, mit nem, mi az amit el sem tudott volna képzelni, ha most nem jut el.

Ez most egy „főpróba verseny”, akármilyen furán hangzik ez egy olimpia vonatkozásában. És lehet, hogy Vivien sem fogja fel így, lehet még túl friss az élmény. De egészen biztos, hogy a sportpszichológusával/edzőjével együtt a párizsi tapasztalatokból építkezni fog.

Amit tegnap is írtam, egy olimpiai cél (szó szerint vagy teljesen más, átvitt értelemben) egészen hihetetlen helyekre tudja vinni az embert.

Vivient a négy évvel a tervezett előtti olimpiára vitt, hogy megtapasztalhassa, hogy „hűha”.

Bízom abban, hogy az eredménnyel kapcsolatos csalódás feldolgozása után (mert az is teljesen természetes!) ő is így fogja látni. Mert aki „csak úgy, mintha EB lenne” gondolkodással indul neki tizenévesen, annak nagyon rendben vannak a fejében a dolgok.

Mindemellett ott van még a holnapi 1500 méter. Hajrá, csajszi, legyen jó élmény!