bevezetés
Ahhoz, hogy pontosan értsük az éberségi szint (un. arousal) és a teljesítményszorongás közötti kapcsolatot, először érdemes külön-külön definiálni mind a két fogalmat.
Dianna Kenny (2010) szerint, a zenei teljesítményszorongás (Music Performance Anxiety, MPA):
a zenei előadással kapcsolatos kifejezett és tartós szorongás élménye, amely biológiai és/vagy pszichológiai sebezhetőség és/vagy specifikus szorongás-kondicionáló tapasztalatok eredményeként alakul ki. A szorongás az affektív, kognitív, szomatikus és viselkedési tünetek kombinációjában nyilvánul meg. Különböző előadási körülmények között jelentkezhet, de általában a legsúlyosabb nagyfokú ego-érintettséggel, a minősítéstől és a kudarctól való félelemmel járó körülmények között.
Mi is az a helyzet, ahol magas az ego-érintettség (azaz olyan, ahol sebezhető az önértékelésünk), ahol a teljesítményünk alacsonyabb szakmai minősítése kudarcot jelent? A szakirodalomban és a gyakorlatban is általánosan elfogadott, hogy a legmagasabb szintű szorongást a meghallgatási helyzetben (tanulmányok során vizsgahelyzetben) tapasztaljuk. Egy meghallgatásnak az a különös tulajdonsága, hogy nem csak előadásnak éljük meg, de egyfajta állásinterjúnak is. A helyzet sokszor kiszámíthatatlan, nem sok mindent kontrollálhatunk (sorrend-átrendezések, csúszások, zsűri általi megszakítások, megjegyzések), és a konkurencia – ezáltal a kudarc lehetősége – elég nagy.
Ezen felül fontos tudni, hogy a zenei teljesítményszorongás
a zenészeket egész életük során érinti, és részben független a képzésben eltöltött évektől, a gyakorlástól és a zenei kompetencia szintjétől. Befolyásolhatja (bár nem minden esteben) a zenei teljesítmény minőségét.
Az éberségi szint (un. arousal), az idegrendszer izgalmi szintje. Az alacsonyabb arousal jellemzően nyugodt, relaxált, inaktív, de akár unott, letargikus állapotot is jelenthet. Ezzel szemben magas éberségi szinten „pörgünk”, energikusak, fókuszáltak és tettre készek vagyunk, de felmerülhet bennünk düh és szorongás is. Gould & Udry (1994) definíciója alapján:
az arousal a test általános fiziológiai és pszichológiai aktivációja, amely a mélyalvástól az intenzív izgalomig terjed.
Megfelelő arousal-szint nélkülözhetetlen az optimális teljesítményhez. De mi a megfelelő? Erre a kérdésre az elmúlt 120 év során számos kutatói csoport próbált megválaszolni.
yerkes-dodson törvény
A Yerkes-Dodson törvény fordított U-alakú görbéjével azt mutatja, hogy a közepes mértékű arousal szint vezet a legjobb teljesítményhez, túl alacsony vagy magas szintje rontja az eredményességet.
Már az eredeti kutatásban kétféle szabályt határoztak meg, attól függően, hogy az elvégzendő feladat mennyire volt nehéz.
Könnyű feladat esetén lineáris kapcsolat mutatkozik a teljesítmény és az izgalmi állapot között, komplexebb feladatoknál azonban a túl magas arousal negatív hatást fejthet ki.
Átforduláselmélet
Apter ezt az elméletet túl egyszerűnek találta, mivel csak az arousal szintjével foglalkozott, de a minőségével nem. Az átforduláselméletében (reversal theory) egy plusz dimenziót különböztet meg: kellemesen és kellemetlenül magas arousalt, illetve kellemesen és kellemetlenül alacsony szintű arousalt.
Az átfordulás (reversal) elnevezés annyit jelent, hogy helyzettől függően bennünk is is váltakozhat, hogy éppen magas vagy alacsony éberségi szint lesz az optimális.
optimális funkcionálási zóna
Kellemesen pihenős állapotban elég nehéz lehet rúdugrást vagy egy bravúros koloratúráriát kivitelezni – de egyesek jobban szeretnek „felpörögni” mint mások. OFZ elmélet azon az észrevételen alapszik, hogy a magasabb arousal-szintnek nemcsak gátló, hanem serkentő hatása is lehet és az egyének közti különbségeket veszi figyelembe.
Az OFZ beállítása egy zenésznél vagy sportolónál annyit jelent, hogy adott személy számára optimális testi és lelki állapotot határozzuk meg, amelyben a legjobban tud teljesíteni – és olyan eszközökkel látjuk el, amelyekkel emelheti vagy csökkentheti saját arousal-szintjét egy sportverseny vagy koncert előtt.
komplex teljesítménymodell
(Wilson 1994; Williams & Krane, 2021)
Az alapgondolatot továbbvitte Wilson is. A sportolói vagy zenei előadással kapcsolatos szorongás háromdimenziós modellje a következő tényezőkre épül: (1) kompetencia szintje (task mastery), (2) vonásszorongás és (3) állapotszorongás.
Williams és Krane (2021) rámutat egy lehetséges negyedik moduláló tényezőre, az introverzió/extroverzióra.
A csúcskatasztrófa-elmélet
A csúcskatasztrófa-elmélet szerint, az egyik tényező szintjének folyamatos emelkedése a „csúcs”, azaz a lehető legmagasabb érték elérése után a teljesítmény hirtelen romlásához vezet. Zenei vagy sportolói teljesítmény során a kritikus együttállás jellemzően az éberség (arousal) szintje és a kognitív szorongás szintje között történik meg.
Modern teljesítménypszichológia leginkább a komplex, Williams & Krane könyvében bemutatott modellre épül, de sok operaénekes és hangszeres zenész a katasztrófa-modellt érzi valóság közelinek (gondoljuk csak arra, hogy milyen körülmények között fordul leggyakrabban gixerré egy magas hang).
Mindenképpen érdemes (például szakember segítségével) felmérni a saját optimális funkcionálási zónát és megtanulni az arousal fokozó és csökkentő technikákat. Ez a megközelítés egyéni tulajdonságokat, személyiségjegyeket és preferenciákat vesz figyelembe, így garantáltan személyre szabottan történik az esetleges beavatkozás.
források
Apter, M. J. (1984). Reversal theory and personality: A review. Journal of Research in Personality, 18(3), 265–288. https://doi.org/10.1016/0092-6566(84)90013-8
Gould, D., & Udry, E. (1994). Psychological skills for enhancing performance: arousal regulation strategies. Medicine & Science in Sports & Exercise, 26(4), 478–485.
Hanin, Y. L. (2000). Individual Zones of Optimal Functioning (IZOF) Model: Emotion-performance relationship in sport. Emotions in sport. (65–89). Human Kinetics.
Hardy, L., & Parfitt, G. (1991). A catastrophe model of anxiety and performance. British Journal of Psychology, 82(2), 163–178. https://doi.org/10.1111/j.2044-8295.1991.tb02391.x
Kenny, D. T. (2010). Negative emotions in music making: Performance anxiety. W P. Juslin & J. Sloboda (ed.), Handbook of Music and Emotion: Theory, Research, Applications. Oxford University Press.
Williams, J. M., & Krane, V. (2021). Applied sport psychology : personal growth to peak performance (8th edition). McGraw Hill Education.
Wilson, G. D. (1994). Psychology for performing artists : butterflies and bouquets. J. Kingsley Publishers.
Woytynowska, K. A. (2024). Applying sports psychology techniques to classical musicians and opera singers: the effect of intervention on levels of psychological coping skills, music performance anxiety, situational anxiety and situational self-confidence. MA thesis. Wyższa Szkoła Biznesu – National Louis University
Yerkes, R. M., & Dodson, J. D. (1908). The relation of strength of stimulus to rapidity of habit-formation. Journal of Comparative Neurology and Psychology, 18(5), 459–482